Cigánymeggyre jellemző elegáns illatkarakter (enyhén édeskés illatok és virágos jegyek) némi marcipánnal. Ízében komplex, fűszeres, gyógynövényes, rusztikus, határozott, de nem tolakodó magzamattal.
Határozott fajtajelleges illata hamar kinyílik a pohárban. Lime, grapefruit, fehér szirmú virágok tavaszi kavalkádja érezhető, melyet leheletnyi hűvös fanyarság kerekít, fiatalos, lendületes karaktert adva a pálinkának. Ízében a fanyar frissesség vezet, mögötte virágok és kellemes alkohol édesség alkot játékos egyveleget, utóízében a fajta virágos, kissé parfümös jegyei hosszan búcsúznak.
Érett, zamatos gyümölcs felhasználásával készült ez a telt ízű, rövid hordós érlelésnek köszönhetően pici vaníliás, édes fűszeres érzettel díszített pálinka.
Cherry-s, bonbonos, magával ragadó, fiatalos ital, latinos temperamentummal. Telt, kerek, mindent betöltő meggy íz, melyben tökéletesen párosul az aszalt, illetve friss megy zamata.
Fűszeres, gyümölcsös, végtelenül barackos. Az aszalt és friss gyümölcsön történt (dupla) ágyazási technológia révén tud egyszerre lekváros, friss és citrusos jegyeket csillogtatni. Ízében inkább az aszalt gyümölcsökre jellemző krémes édesség, mély barack zamat teszi hosszú percekig élvezhetővé. Önmagában fogyasztva desszert után, vagy desszertként ajánlott.
Erőteljes, parfümös illat, amelyben a szegfűszeg és a citrusos benyomások váltják egymást. A birsalmakompót muskotályos, fűszeres illatát idézi fel bennünk e pálinka. Szájban kimondottan telt és a gyümölcsre jellemző fanyarság fedezhető fel. Markáns, lendületes, fiatalos pálinka.
Illatában a kajszira emlékeztető jegyekkel indít, friss baracklekvárral és egy lélegzetnyi citrusossággal. Ízében is emlékeztet a frissen főzött baracklekvárra, melyet enyhén a citrom és grapefruit íze követ a háttérben.
Illatában visszafogottan elegáns, virágillat leheletnyi vaníliás beütéssel. Ízében uralkodik az édes cigánymeggy és a lekvárosság. A hosszan tartó utóíz mellé a meggyre jellemző marcipánosság társul, finom magzamattal harmonizálva.
Illatában keveredik a komló fűszeressége és az élesztő gyümölcsös jellege. Ízében egyszerre jelenik meg a maláta édeskés karaktere és a komló enyhén citrusos keserűsége, melyet száraz, frissítő kortyérzet követ. Fogyasztása 9-11°C-on javasolt!
Magas alkoholtartalma ellenére inkább a komló citrusos, gyümölcsös és az élesztő fűszeres illata jellemzi ezt az aranysárga sört. Komlózottsága enyhén keserű, de jellegzetes ízt ad a sörnek, ami egy közepesen testes, száraz kortyérzetet eredményez. Fogyasztása 7-9 °C-on javasolt!
(A feltűntetett vételár 150 Ft betétdíjat tartalmaz)
A legjobb minőségű sört főzzük kompromisszum nélkül, székelyeknek és mindenkinek, aki szereti a székelyeket. Alapanyagai az ideális összetételű csíkszentsimoni víz, a kiváló felvidéki maláta és az egyedi keserűséggel rendelkező segesvári komló. Különleges ízének kialakításánál alkalmaztuk a székely tudást és fűszerként a székely szeretetet varázsoltuk bele.
A Székely sörben kukoricát nem talál, vegyi anyagokkal nem avatkozunk a termékgyártás folyamatába. Eltarthatósága növelése érdekében mikroszűrő rendszert alkalmazunk, melynek köszönhetően megtudjuk őrizni a termékünk kellemes és friss ízvilágát.
Magas (6% V/V) alkoholtartalmának köszönhetően ajánljuk különböző tevékenységek, kalákák, kaszálás, szénahordás, pityókaszedés, disznóvágás, favágás hangulatának emeléséhez.
Termékünk fogyasztásával megismerheti a székely életérzés legjavát.
Különlegesen kellemes, kesernyés ízű prémium német sör, amely világszerte elismert és kedvelt. A Beck's a német tisztasági törvény szerint készül, vagyis kizárólag négy természetes összetevőt tartalmaz, melyek főzési technológiája biztosítja a márkára jellemző karakteres ízt.
A Brauerei Beck GmbH & Co KG, Bremen, Németország licence alapján
Karakteres komlósság, borsodis csavarral. Egy felfrissítően citrusos és komlósan kesernyés sör, amelyben a fűszeres jegyek természetes aromákkal találkoznak. A régi ismerős új arca: egy izgalmas ízvilágú, mégis könnyen iható sör, ami minden alkalomhoz passzol. Ez a Borsodi Hoppy. Már pattinthatod is.
Ismerős, de új. Borsodi, de De IPA. Sör, de milyen! Olyan, mint a váratlan fordulat egy átlagos napon, amit érdemes a haverokkal is megosztani. A Borsodira jellemző kesernyésség teszi az IPA sörök sajátosan citrusos és fűszeres ízvilágát igazán meglepővé. Már pattinthatod is.
Kiváló minőségű, pils típusú sör. Vonzereje a komlónak köszönhető kellemes kesernyés íz és a csillogó aranysárga szín, melyet dús, finom pórusú hab koronáz. Minden tekintetben arányos, kiegyensúlyozott ital azok számára, akik ragaszkodnak a megszokott magas színvonalhoz.
Cseh komlóval, szenvedéllyel főzve, minőségi összetevőkből. A világ első számú prágai söre. Nagyszerű, kiegyensúlyozott íz, sörfőző mestereink ajánlásával.
Élénk, gyümölcsös, elképesztően tömény, fajta- és Villány-jelleges illat, egész pici vaníliás hordóhatással. Szájban koncentrált, a fa hatása ekkor már jobban érződik, tanninja puha.
Érdemes tudni, hogy 30 évvel ezelőtt a villányi borvidék legmeghatározóbb szőlőjéről beszélünk, hiszen az Oportó (hivatalosan az EU szabályok értelmében: portugieser) adta a területek mintegy 80%-át. Ma már ez az arány jóval kisebb és a kivágott portugieser ültetvények helyére más fajták kerültek. A Günzer Családi Birtok a portugieser telepítésekor is követte azt az alapelvét, hogy a kis fürtű, apró bogyókat termő klónokat részesíti előnyben. Ezek a szőlőtőkék viszont nem teremnek többet 1 kg-nál, így a belőlük készített portugieser össze nem hasonlítható gyümölcsösséggel rendelkezik, mint a nagyobb fürtű, nagyobb terhelésű tőkékről származó borok. A Günzer Lezser Portugieser tehát visszahozza Önnek a régmúlt nagy Óportó-élményét: kirobbanó gyümölcs illat- és ízvilág! Könnyed és jól iható.
A Cabernet Franc jelenleg a villányi borvidék zászlóshajója, ez az a fajta, amelyből Villány világszínvonalat képes elérni, így az igazán nagy prémium borokat ebből a fajtából készítik a borászok. Magas beltartalmú, jól beérett szőlőből készül és nem lesz soha olyan robosztus, harsány, mint ahogyan a cabernet sauvignon tud időnként az lenni. Ez egy elegáns, behízelgő fajta, melynek nagy szüksége van az érési időre. Az egyes bormanufaktúrák között azonban nagy különbségek vannak termésátlagban, tőketerhelésben, fekvésben. A Günzer Családi Birtok törekvése az, hogy olyan Cabernet Franc-t készítsen mely megőrzi a gyümölcsösséget, nem túlhordózva, megtartva a „jól ihatóságot” úgy, hogy tartályt és francia hordót is használnak az érlelés során. A Cabernet Franc classic minősítésű vörösbora, de egy tökéletes ár/érték arányú választás, hiszen a belbecs markánsan túlmutat a classic pecséten.
A fajta a Villányi-borvidéken tudja a teljes érési potenciált (a szüret sok esetben október utolsó napjai), cél a zöld jegyek elkerülése. A Dobogó, Csillagvölgy és Jammertal-dűlő termése. A szőlőtőkék 20 év felettiek, biztonságosan, már-már évjárattól függetlenül hozzák a magas minőséget. 1 tőke = 1 palack bor: A talaj adottságai miatt a meredek, szikár dűlőkön gyorsan lefolyik a csapadékvíz, így a magasabb szinteken lévő szőlőtőkéken kevés a lé a bogyóban, pici marad, koncentrált ízanyaggal, így a szőlőszemek apró, sörétszerű bogyókként érnek be. Az apróbb és a nagyobb/teltebb szőlőszemek között alapvető különbség van, hiszen más a mag, lé, kocsány és a héj aránya. A fajta nagyon sok napsütést igényel, annak hiányában nem tud beérni, így Villány fekvése révén nagyon előnyös a Cabernet Sauvignon fajta termesztéséhez. Nem cél az újhordós hosszú érlelés, inkább a 2-3 éves korában még izgalmas gyümölcsök megőrzése egy elegáns hordóhasználattal. Az érlelés végeredményeként egy fűszeres, nagyon elegáns, fajtajelleges bort várhatunk tőle.
Merlot hangsúlyos vörös házasítás, amelyet 30%-nyi Cabernet sauvignon egészít ki. Egészen sötét szín, csillogó bíbor széllel és fekete maggal. Fejlődő illat fekete cseresznyével, fekete ribizlivel, paprikával és szegfűszeggel. Jól iható, gazdag, dzsúzos korty, élénk savakkal, finom tanninokkal, cseresznyés, szilvás, fűszeres ízekkel és közepesen hosszú lecsengéssel. Fűszeres grill sertéshúsok és vadhúsok mellé ajánljuk.
Magabiztos, sokarcú kékfrankos tartja vállain a bort. Kedves kadarka és szép zweigelt hoznak zamatos gyümölcsöket garmadával, melyeket mosolygós syrah ölel körbe gazdag fűszereivel. Mögöttük testes cabernet franc figyeli bölcs eleganciával az ízek buja játékát.
Felső-Magyarországi oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott száraz fehérbor.
Az Irsai Olivér napjaink legdivatosabb illatos szőlőfajtája Magyarországon. A pincészet korszerű technológiájának köszönhetően a fajta legszebb arcát mutatja meg ebben a borban. Az intenzív gyümölcsös illat, friss, üde ízvilággal párosul. A bort kóstolva, olyan érzés ragadja el az embert, mintha egy frissen szedett, harmatos szőlőfürtbe harapott volna bele.
Kedves Vásárlónk! Borcsaládunk nevét, az Aranymetszést, mint természeti törvényt és szerkesztési elvet már a görögrómai kultúrában ismertékés alkalmazták. A tökéletes arányokat, átvitt értelemben a teljes harmóniát jelenti. A Cabernet Sauvignonnál talán sikerült megközelítenünk ezt a harmóniát, megtalálni a legjobb arányokat az illat és a testesség, a gyümölcsösség és az érettség, az alkohol és savgerinc, a fajta és a terroir között. Szeretnénk ezzel a borral bebizonyítani, hogy a Balatoni borvidéken nem csak fehér borokkal lehet csúcsminőséget elérni. Az ásványi anyagokban gazdag talaj és a tó klímakiegyenlítő hatása a vörösborok minőségére is kedvezően hat. Színe ahogy ettől a fajtától elvárható mélyvörös, illata és íze pedig először enyheanimális jelleget mutat, igazolva nevében a francia „sauvage", azaz „vad" szótő jogos használatát. A tizenkét hónapos kishordós (barrique), majd az ezt követő palackos érlelés eredményeként a bort enyhe füstösséggel kevert gyümölcsös,lekváros érzetek dominálják a bársonyosra szelídült savgerinc felett. Az ízek utolsó felvonásaként az utóízben a tannin válikuralkodóvá, és zárja hosszan elnyúlóan az előadást. Én magam késő éjszakába nyúlóan, 70%-os fekete csokoládé kíséretében szeretem kóstolgatni. Kedves egészségére! Varga Péter
Kedves Vásárlónk! Kicsit úgy érzem magam, mint a maratonfutó, aki célba ér és a győztesek gesztusával magasba emeli két kezét. Családunk régóta kacérkodik már az Egri borvidékkel. 1992. évben itt akartunk először pincészetet vásárolni, de aztán egy évvel később Badacsonyban sikerült. 2000-ben az első telepítéseink egyike 23 hektáron itt történt, most 55 hektárral rendelkezünk. 2009-ben területet vásároltunk leendő pincészetünknek, amit 2015-ben kezdtünk el építeni, 2017. évtől pedig már fahordós pincészetünk is működik, és most kezemben az első prémium bikavérünk a saját szőlőnkből, a saját pincénkből. Úgy érzem érdemes volt várni, érdemes volt kivárni ezt a bort. Bikavérünket a legjobb vörösbort adó fajtákból, Kékfrankosból, Merlotból,Cabernet Sauvignonból és Francból, és Blauburgerből házasítottuk. A nagy fahordós érlelés mellett a bor friss és gyümölcsös maradt. A fekete szeder íze, illata izgalmasan párosul a szilvalekváréval. Fogyasztását szobahőmérsékleten vörös húsokhoz vagy az étkezés csúcspontjához ajánlom. Kedves egészségére!
Az első csepp a villányi vörösek világából kedves és őszinte jóbarát. Tiszta, gyümölcsös illatok és bársonyos ízek ellenállhatatlan csábítása, mely örömet csempész életünkbe.
A Ria-Ria-Hungaria buzdítást most kedvenc Extra Dry pezsgőtök teszi teljessé, mert ünnepelni nem csak egyféleképpen lehet. Lehet derűsen, lehet elegánsan, de mindenképp másképp, mint mások. Akár hangosan, akár visszafogottan szurkolunk, koccintsunk minden magyar sikerre stílusosan! Hozzuk közösen divatba a pezsgős ünneplést!
Tradicionális világos sör. Nevét aranyló színéről és kiváló minőségéről kapta. Kiegyensúlyozott íze, aranyló ragyogása és tömör habja tükrözi a kifogástalan minőséget.
Az Arany Fácán titka, hogy nincs titka: selymes víz, a karakteres árpamaláta és a kiváló komló kombinációjának, valamint a minőségi sörfőzési eljárásnak köszönheti robosztus és karakteres ízét. A férfias, ugyanakkor könnyen iható világos sör arany színével és kellemes habjával pont azt nyújtja, amire számítunk: egy megbízható, jó sört.
Erőteljes, parfümös illat, amelyben a szegfűszeg és a citrusos benyomások váltják egymást. A birsalmakompót muskotályos, fűszeres illatát idézi fel bennünk e pálinka. Szájban kimondottan telt és a gyümölcsre jellemző fanyarság fedezhető fel. Markáns, lendületes, fiatalos pálinka.
Cherry-s, bonbonos, magával ragadó, fiatalos ital, latinos temperamentummal. Telt, kerek, mindent betöltő meggy íz, melyben tökéletesen párosul az aszalt, illetve friss megy zamata.
Fűszeres, gyümölcsös, végtelenül barackos. Az aszalt és friss gyümölcsön történt (dupla) ágyazási technológia révén tud egyszerre lekváros, friss és citrusos jegyeket csillogtatni. Ízében inkább az aszalt gyümölcsökre jellemző krémes édesség, mély barack zamat teszi hosszú percekig élvezhetővé. Önmagában fogyasztva desszert után, vagy desszertként ajánlott.
Illatában a kajszira emlékeztető jegyekkel indít, friss baracklekvárral és egy lélegzetnyi citrusossággal. Ízében is emlékeztet a frissen főzött baracklekvárra, melyet enyhén a citrom és grapefruit íze követ a háttérben.
Illatában visszafogottan elegáns, virágillat leheletnyi vaníliás beütéssel. Ízében uralkodik az édes cigánymeggy és a lekvárosság. A hosszan tartó utóíz mellé a meggyre jellemző marcipánosság társul, finom magzamattal harmonizálva.
Különlegesen kellemes, kesernyés ízű prémium német sör, amely világszerte elismert és kedvelt. A Beck's a német tisztasági törvény szerint készül, vagyis kizárólag négy természetes összetevőt tartalmaz, melyek főzési technológiája biztosítja a márkára jellemző karakteres ízt.
A Brauerei Beck GmbH & Co KG, Bremen, Németország licence alapján
A kajszibarack kényes gyümölcs, de a legjobb alapanyag. A belőle készült pálinka is ilyen: összetett, csodaszép íze van, nem véletlenül nevezik a gyümölcsök királynőjének: belőle készül a legjobb lekvár, és a legjobb pálinka is.
A Körösök völgyében létrejött különleges klímának köszönhetően a Békési táj jellegzetes gyümölcse a veresszilva. Ebből a gyümölcsből készül ez a csodálatos szilvapálinka, mely ízével és zamatával a magyar pálinkaválaszték egyik gyöngyszeme. A fahordós érlelésnek köszönhetően aranyló színe és kellemes vaníliás, lágy íze mindenkit elvarázsol, aki megkóstolja e nemes italt.
Karakteres komlósság, borsodis csavarral. Egy felfrissítően citrusos és komlósan kesernyés sör, amelyben a fűszeres jegyek természetes aromákkal találkoznak. A régi ismerős új arca: egy izgalmas ízvilágú, mégis könnyen iható sör, ami minden alkalomhoz passzol. Ez a Borsodi Hoppy. Már pattinthatod is.
Ismerős, de új. Borsodi, de De IPA. Sör, de milyen! Olyan, mint a váratlan fordulat egy átlagos napon, amit érdemes a haverokkal is megosztani. A Borsodira jellemző kesernyésség teszi az IPA sörök sajátosan citrusos és fűszeres ízvilágát igazán meglepővé. Már pattinthatod is.
Kiváló minőségű, pils típusú sör. Vonzereje a komlónak köszönhető kellemes kesernyés íz és a csillogó aranysárga szín, melyet dús, finom pórusú hab koronáz. Minden tekintetben arányos, kiegyensúlyozott ital azok számára, akik ragaszkodnak a megszokott magas színvonalhoz.
Határozott fajtajelleges illata hamar kinyílik a pohárban. Lime, grapefruit, fehér szirmú virágok tavaszi kavalkádja érezhető, melyet leheletnyi hűvös fanyarság kerekít, fiatalos, lendületes karaktert adva a pálinkának. Ízében a fanyar frissesség vezet, mögötte virágok és kellemes alkohol édesség alkot játékos egyveleget, utóízében a fajta virágos, kissé parfümös jegyei hosszan búcsúznak.
Cigánymeggyre jellemző elegáns illatkarakter (enyhén édeskés illatok és virágos jegyek) némi marcipánnal. Ízében komplex, fűszeres, gyógynövényes, rusztikus, határozott, de nem tolakodó magzamattal.
Érett, zamatos gyümölcs felhasználásával készült ez a telt ízű, rövid hordós érlelésnek köszönhetően pici vaníliás, édes fűszeres érzettel díszített pálinka.
Lager típusú sör. A Carlsberget 1847 óta főzik, mára a világ több, mint 140 országában kapható. A Carlsberg főzésekor kiemelten fontos a minőség, az innováció és a folyamatos fejlődés. Prémium minőségű tiszta maláta sör, az egyedi Carlsberg komlóval ízesítve a felülmúlhatatlan ízélményért.
A Carlsberg az aranyló gabona színében ragyog, habja gazdag és hófehér. Kiegyensúlyozott ízvilágú, a komló és a maláta almára emlékeztető frissítő illatával, utóízében az édes és kesernyés ízek keverednek.
"Az ormokra nem hívják az embert: oda fel kell kapaszkodni" Monet Intenzív fűszeres illat tele élettel és vitalitással. Az erdei gyümölcsös ízek és a kis füstösség pikáns jelleget adnak. Gazdag bor, finomra hangolt ízvilággal. Romsics László A Chateau Teleki borok főborásza
A Villányi Franc az elegancia és a harmónia megtestesítője." "Az erőseket segíti a szerencse." Szimónidész A fűszeres és mediterrán hangulatot idéző illatban megjelenik egy kis erdei gyümölcsösség és fás, füstös jegy is. Ízben a hangsúlyos gyümölcsösség, a strukturált szerkezet és a hosszú utóíz jellemzi a bort. Romsics László A Chateau Teleki borok főborásza
"Csak addig vagyunk szigorúak mások iránt, míg magunkat nem ismerjük." Eötvös József Intenzív és gazdagon fűszeres illata mellett piros gyümölcsöket és különösen érett meggyet érezhetünk. A korty élénk zamatú, friss savtartalmú, mely bársonyos tanninnal egészül ki. Telt, élettel teli bor. Romsics László A Chateau Teleki borok főborásza
Adj tüzedből lángot annak, aki kér." Cicero Színe mély rubin, illatát gazdag, fűszeres jegyek vezetik. Íze telt és bársonyos, cseresznye és kakaó zamata jellemzi. A tétel 50%át magyar tölgyfából készült hordókban érleltük. Szakál Zoltán Főborász
„A bölcs ember a lehetőségeit megteremti, és nem megtalálja." Francis Bacon Színe közepesen intenzív rubin, illatában érett meggy és áfonya dominál. A gyümölcsös zamatok a kortyban is folytatódnak, lekerekedett, hosszú utóíz jellemzi. Kisebb részben hordóban, nagyobb részben reduktív módon érleltük. Szakál Zoltán Főborász
„Nem baj, ha nem szeret mindenki. Elég, ha rajonganak értem." graffiti Színe mély rubin, illata intenzív szeder, cigánymeggy és némi csokoládé. A korty feketebogyós gyümölcsök, kávé és fűszerek játéka. A tétel 90%át magyar tölgyfahordókban érleltük. Szakál Zoltán Főborász
Merlot hangsúlyos vörös házasítás, amelyet 30%-nyi Cabernet sauvignon egészít ki. Egészen sötét szín, csillogó bíbor széllel és fekete maggal. Fejlődő illat fekete cseresznyével, fekete ribizlivel, paprikával és szegfűszeggel. Jól iható, gazdag, dzsúzos korty, élénk savakkal, finom tanninokkal, cseresznyés, szilvás, fűszeres ízekkel és közepesen hosszú lecsengéssel. Fűszeres grill sertéshúsok és vadhúsok mellé ajánljuk.
(A feltűntetett vételár 150 Ft betétdíjat tartalmaz)
A legjobb minőségű sört főzzük kompromisszum nélkül, székelyeknek és mindenkinek, aki szereti a székelyeket. Alapanyagai az ideális összetételű csíkszentsimoni víz, a kiváló felvidéki maláta és az egyedi keserűséggel rendelkező segesvári komló. Különleges ízének kialakításánál alkalmaztuk a székely tudást és fűszerként a székely szeretetet varázsoltuk bele.
A Székely sörben kukoricát nem talál, vegyi anyagokkal nem avatkozunk a termékgyártás folyamatába. Eltarthatósága növelése érdekében mikroszűrő rendszert alkalmazunk, melynek köszönhetően megtudjuk őrizni a termékünk kellemes és friss ízvilágát.
Magas (6% V/V) alkoholtartalmának köszönhetően ajánljuk különböző tevékenységek, kalákák, kaszálás, szénahordás, pityókaszedés, disznóvágás, favágás hangulatának emeléséhez.
Termékünk fogyasztásával megismerheti a székely életérzés legjavát.
KÉZMŰVES VILÁGOS SÖR A legjobb minőségű sört főzzük kompromisszum nélkül, székelyeknek és mindenkinek, aki szereti a székelyeket. Alapanyagai az ideális összetételű csíkszentsimoni víz, a kiváló felvidéki maláta és az egyedi keserűséggel rendelkező segesvári komló. Különleges ízének kialakításánál alkalmaztuk a székely tudást és fűszerként a székely szeretetet varázsoltuk bele.
A Székely sörben kukoricát nem talál, vegyi anyagokkal nem avatkozunk a termékgyártás folyamatába. Eltarthatósága növelése érdekében mikroszűrő rendszert alkalmazunk, melynek köszönhetően meg tudjuk őrizni a termékünk kellemes és friss ízvilágát.
Magas (6% V/V) alkoholtartalmának köszönhetően ajánljuk különböző tevékenységek, kalákák, kaszálás, szénahordás, pityókaszedés, disznóvágás, favágás hangulatának emeléséhez.
Termékünk fogyasztásával megismerheti a székely életérzés legjavát.
A Hargita-hegység lábánál eredő források tiszta vizéből és csak minőségi alapanyagokból készülő sör, amelyet egy szakértő és a csíki sörfőzés hagyományai iránt elkötelezett csapat állít elő Csíkszentsimonban. Receptünket, szintén helyi erővel, a helyi hagyományokra építve, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közösen dolgoztuk ki.
A sörkészítés technológiájában a hagyományok követésére törekszünk, így a főzés során betartjuk az 1516-os bajor tisztasági törvényt (Reinheitsgebot), ami azt jelenti, hogy csak árpamaláta, komló, élesztő és víz van a Tiltott Csíki Sörben. Az eredeti söralapanyagok kiválasztásánál elsődleges szempontunk a minőség, így kisüzemi laboratóriumunkban ellenőrizzük, hogy az árpamaláta az ideális keményítő és fehérjetartalommal rendelkezzen. Mellé – főzés közben – a legjobb minőségű segesvári komló kerül, ez adja meg a jellegzetes kesernyés ízt.
A lefőzött sörlé nálunk természetes úton érlelődik, a folyamatot enzimekkel és más adalékokkal nem gyorsítjuk fel. A Tiltott Csíki Sört nem pasztörizáljuk, ezzel is gazdagabb ízvilágot nyújtva a kedves fogyasztónak.
Így születik meg a Tiltott Csíki Sör, egy magas 6% (V/V) alkoholtartalmú, Bock típusú láger sör, amely üdít, táplál és felvidít.
A Tiltott Csíki Sört lassan és hosszabban érlelve született meg ez a kifinomult érzékek számára ínycsiklandó, minőségi sörkülönlegesség, a Tiltott Csíki Sör Gold. A legalább 45 napig tartó érlelés új sörünk ízét karakteressé, bársonyossá, színét pedig arannyá változtatta. Aki megkóstolja, az tudni fogja: A LASSAN ÉS HOSSZABBAN ÉRLELÉS ARANYAT ÉR! 6% (V/V) alkoholtartalmú, Bock típusú láger sör
A Dreher Gold kukoricagríz nélkül, kizárólag árpamalátából, kristálytiszta vízből és kétféle komlóból készül. Ennek köszönheti kellemesen kesernyés, karakteres ízét és aranyló színét.
Az első csepp a villányi vörösek világából kedves és őszinte jóbarát. Tiszta, gyümölcsös illatok és bársonyos ízek ellenállhatatlan csábítása, mely örömet csempész életünkbe.
A válogatott természetes alapanyagokra építő megbízható és tradicionális Gösser Premium mostantól egy fiatalos és modern külsőben érhető el. Az 5% alkoholtartalmú Gösser Premium egy kiváló minőségű világos sör, amely kivételes minőségű Saaz komlóból, valamint 100% árpamaláta felhasználásával készül.
A Cabernet Franc jelenleg a villányi borvidék zászlóshajója, ez az a fajta, amelyből Villány világszínvonalat képes elérni, így az igazán nagy prémium borokat ebből a fajtából készítik a borászok. Magas beltartalmú, jól beérett szőlőből készül és nem lesz soha olyan robosztus, harsány, mint ahogyan a cabernet sauvignon tud időnként az lenni. Ez egy elegáns, behízelgő fajta, melynek nagy szüksége van az érési időre. Az egyes bormanufaktúrák között azonban nagy különbségek vannak termésátlagban, tőketerhelésben, fekvésben. A Günzer Családi Birtok törekvése az, hogy olyan Cabernet Franc-t készítsen mely megőrzi a gyümölcsösséget, nem túlhordózva, megtartva a „jól ihatóságot” úgy, hogy tartályt és francia hordót is használnak az érlelés során. A Cabernet Franc classic minősítésű vörösbora, de egy tökéletes ár/érték arányú választás, hiszen a belbecs markánsan túlmutat a classic pecséten.
A fajta a Villányi-borvidéken tudja a teljes érési potenciált (a szüret sok esetben október utolsó napjai), cél a zöld jegyek elkerülése. A Dobogó, Csillagvölgy és Jammertal-dűlő termése. A szőlőtőkék 20 év felettiek, biztonságosan, már-már évjárattól függetlenül hozzák a magas minőséget. 1 tőke = 1 palack bor: A talaj adottságai miatt a meredek, szikár dűlőkön gyorsan lefolyik a csapadékvíz, így a magasabb szinteken lévő szőlőtőkéken kevés a lé a bogyóban, pici marad, koncentrált ízanyaggal, így a szőlőszemek apró, sörétszerű bogyókként érnek be. Az apróbb és a nagyobb/teltebb szőlőszemek között alapvető különbség van, hiszen más a mag, lé, kocsány és a héj aránya. A fajta nagyon sok napsütést igényel, annak hiányában nem tud beérni, így Villány fekvése révén nagyon előnyös a Cabernet Sauvignon fajta termesztéséhez. Nem cél az újhordós hosszú érlelés, inkább a 2-3 éves korában még izgalmas gyümölcsök megőrzése egy elegáns hordóhasználattal. Az érlelés végeredményeként egy fűszeres, nagyon elegáns, fajtajelleges bort várhatunk tőle.
Érdemes tudni, hogy 30 évvel ezelőtt a villányi borvidék legmeghatározóbb szőlőjéről beszélünk, hiszen az Oportó (hivatalosan az EU szabályok értelmében: portugieser) adta a területek mintegy 80%-át. Ma már ez az arány jóval kisebb és a kivágott portugieser ültetvények helyére más fajták kerültek. A Günzer Családi Birtok a portugieser telepítésekor is követte azt az alapelvét, hogy a kis fürtű, apró bogyókat termő klónokat részesíti előnyben. Ezek a szőlőtőkék viszont nem teremnek többet 1 kg-nál, így a belőlük készített portugieser össze nem hasonlítható gyümölcsösséggel rendelkezik, mint a nagyobb fürtű, nagyobb terhelésű tőkékről származó borok. A Günzer Lezser Portugieser tehát visszahozza Önnek a régmúlt nagy Óportó-élményét: kirobbanó gyümölcs illat- és ízvilág! Könnyed és jól iható.
Hofbräu München az egyik legnagyobb Magyarországon kapható bajor sörmárka. A pilseni típusú márka harmonikus maláta és komló illatú sör. Mérsékelten keserű, közepesen telt ízű ital, tiszta illatharmóniával, a termékre jellemző aromával, és kellemes csípős recenciával (szénsavasság).
1873-ban Gerard Heineken annyira büszke volt újonnan megalkotott prémium sörére, hogy egyből a nevére is vette az összes palackot. Így született meg a Heineken, és vált hamarosan Amszterdam, majd egész Hollandia kedvencévé. Most, 4 emberöltővel később, a minőség iránti elkötelezettségünknek köszönhetően naponta immár 25 millió Heinekennel koccintanak a világ 192 országában. A Heineken egy lager sör különleges A-élesztő felhasználásával készül, amely az összetéveszthetetlenül harmonikus, enyhén gyümölcsös ízjegyeket garantálja. A mágikus csillag Hogy mi is az ötágú csillag? A serfőző mesterek ősi szimbóluma. Négy csúcs a természetes összetevőket jelképezi: az árpamalátát, a vizet, a komlót és a Heineken különleges A-élesztőjét®. A csillag ötödik csúcsa pedig a sörfőzés különleges varázsának jele volt a középkorban. Ma már nem hiszünk a varázslatban, annál inkább a szakértelemben. A mágikus csillagot mindenesetre megtartottuk.
A magyar gasztronómia egyik legkedveltebb gyümölcspálinkája a szilva, ami nem is csoda, hiszen közel 5000 éves kultúrnövény e gyümölcs. Így a fogyasztói igényekhez igazodva alkottuk meg a Hírös Kecskeméti 50 fokos Szilvapálinkát. Az ital illatában az érett szilva mellett a fűszeres aromák jutnak érvényre. Ízében a szilva édeskés íze dominál kis mandulás zamattal kiegészülve. Igazán kerek, karakteres pálinka.
Élénk, gyümölcsös, elképesztően tömény, fajta- és Villány-jelleges illat, egész pici vaníliás hordóhatással. Szájban koncentrált, a fa hatása ekkor már jobban érződik, tanninja puha.
Felső-Magyarországi oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott száraz fehérbor.
Az Irsai Olivér napjaink legdivatosabb illatos szőlőfajtája Magyarországon. A pincészet korszerű technológiájának köszönhetően a fajta legszebb arcát mutatja meg ebben a borban. Az intenzív gyümölcsös illat, friss, üde ízvilággal párosul. A bort kóstolva, olyan érzés ragadja el az embert, mintha egy frissen szedett, harmatos szőlőfürtbe harapott volna bele.
A Kőbányai világos sört tiszta, enyhe komló- és maláta illat jellemzi. Íze lágy, könnyed, enyhén kesernyés, kellemesen szénsavas. Kvalitásait a hazai sörivók mellett a brüsszeli székhelyű, híres sörminősítő verseny, a Monde Selection zsűrije is többször elismerte, és aranyéremmel jutalmazta.
A cseh sörfőző mesterek Krušovice sörfőző hagyományait több mint 400 éve ápolják. A Krušovice Světlé kiemelkedően tiszta, aranyszínű, krémes hab állagú sör. Ízét és illatát háromfajta minőségi, válogatott cseh és morva maláta adja. Kellemes keserűségét a saazer komlónak köszönheti. A Krušovice Světlé könnyen fogyasztható, és üdítő sör minden alkalomra.
Ha az ország egyik legelismertebb pálinkafőző-mestere a legszebb, legjobb alapanyagokat felhasználva, a desztillálás minden apró mozzanatát gondosan felügyelve, hosszú évek kísérletezgetései után elkészíti álmai pálinkáját, akkor mi, fogyasztók tökéletesen biztosak lehetünk benne, az, ami majd a poharunkba kerül, valóban egyedi és különleges lesz.

A Cyber Rabbit egy klasszikus NEIPA, amit duplán hidegkomlóztunk Citra, Mosaic El Dorado és Centennial komlókkal. Az eredmény pedig egy ködös, zavaros kinézetű NEIPA, selymes és sűrű kortyérzettel. Aromában és ízben is a trópusi gyümölcsök (mangó, papaya) dominálnak. A komplex, érett gyümölcsös aromákat egy kis keserűség és a száraz lecsengés billenti helyre a korty végén.
West Coast-stílusú, hidegkomlózott dupla IPA, amiben minden a komlóról szól. Utóbbi terén nem bíztunk semmit a véletlenre: olyan intenzív citrusbombák mellett döntöttünk, mint az Amarillo, a Centennial, a Citra és a Warrior. Ezért illatában és ízében is ott van a masszív komlókeserű mellett némi trópusi gyümölcsösség is, amit szépen kikerekít a malátaalap édeskésebb-kekszesebb jellege.
A Flying Rabbit a legismertebb magyar kraft IPA, főzdénk alapszortimentjének a legmeghatározóbb tagja. A rengeteg tengerentúli Citra és Centennial komló miatt egyszerre vannak meg benne a stílusra jellemző trópusi gyümölcsös és markánsan gyantás, kesernyés ízjegyek, mindez pedig kellemes testességgel párosul. Szárnyalásra született.
Megérkezett a Lazy Pirate porter. Illatban a pörkölt maláta, míg ízben egy kis malátás édesség elegyedik az aszalt gyümölcsös aromákkal. Könnyű és ivós porter, száraz lecsengéssel. Aye!
Magabiztos, sokarcú kékfrankos tartja vállain a bort. Kedves kadarka és szép zweigelt hoznak zamatos gyümölcsöket garmadával, melyeket mosolygós syrah ölel körbe gazdag fűszereivel. Mögöttük testes cabernet franc figyeli bölcs eleganciával az ízek buja játékát.
Aki szereti a francia Calvados-t, annak ez a tétel a kedvence lesz az első pillanatra. Új tölgyfahordós érlelésnek köszönhetően kiugrik a pohárból az érlelt alma kellemesen pörkölt, fahéjas-diós jellege. Egyszerre felismerhető benne a citrusos, almás jelleg és a barrique ízvilág.
Mesés virágillat, komplex, gyümölcsös ízvilággal, a klasszikus szilva ellenállhatatlan karakterei, melyek intenzitását a magas alkohol a végletekig fokozza.
A sárgabarack az egyik leghálásabb gyümölcsünk. Isteni belőle a lekvár és persze a pálinka. A poharunkból áradó bódító napsugaras baracközön illatát a selymesen lekváros barackíz kóstolása páratlan élménnyé varázsolja.
Már az illata is nagyon mozgalmas: a gyümölcs szinte újra életre kel benne.
Ízre kifejezetten fineszes – nem lehet csak úgy leengedni a torokba. Ízlelgetni kell, hogy elkapjuk, megfejtsük, mi e jól megkomponált íz titka. Először intenzíven aromatikus, aztán könnyeden édeskés, majd mandulás és marcipános, végül pedig szelíd és bonbonos.
Nobilis vilmoskörte pálinka. A pálinka hagyományos magyar gyümölcspárlat, melyet kizárólag erjesztett gyümölcscefre, gyümölcsmust vagy gyümölcsvelő lepárlásával készítenek.
Illatában keveredik a komló fűszeressége és az élesztő gyümölcsös jellege. Ízében egyszerre jelenik meg a maláta édeskés karaktere és a komló enyhén citrusos keserűsége, melyet száraz, frissítő kortyérzet követ. Fogyasztása 9-11°C-on javasolt!
Magas alkoholtartalma ellenére inkább a komló citrusos, gyümölcsös és az élesztő fűszeres illata jellemzi ezt az aranysárga sört. Komlózottsága enyhén keserű, de jellegzetes ízt ad a sörnek, ami egy közepesen testes, száraz kortyérzetet eredményez. Fogyasztása 7-9 °C-on javasolt!
E világhírű cseh sört a gazdagon aranyló szín, és a friss, komlós illat jellemzi. Ízvilága különösen harmonikus: a komló kesernyés ízét mézre és dióra emlékeztető édesség ellensúlyozza, lágy malátaaromája hosszú ideig, üdítően érezteti hatását.
A Soproni Magyarország egyik legrégebbi, nagy múltra visszatekintő söre. A természetes összetevőknek és a szakértelemnek köszönhetően évek óta megbízható minőséget képvisel a lager kategóriájú sörök között. Kellemes, lágy ízével Magyarország egyik legnépszerűbb söre*, amely 100% magyar árpából készül.
Az APA (American Pale Ale) a kézműves sörforradalom kezdetét jelentette Amerikában. A lager sörök egyeduralmának vetettek véget, amikor 1975ben a Függetlenségi Háború 200. évfordulójára, brit mintára elkészítették az első főzetet. Az APA gyümölcsös, citrusos aromája rendkívül népszerű lett. A nyolcvanas években már országszerte elterjedt, mára 18 fajtáját különböztetjük meg a világon.
Az IPA (India Pale Ale) sörök az 1800as évek óta dobogtatják meg a sörszeretők szívét. Eredetileg azért készítették több komlóval és magasabb alkoholfokkal kedvenc sörüket a hajóra szálló angolok, hogy megőrizzék minőségét a hosszú tengeri úton az indiai gyarmatig. Az IPA nem csak kibírta a szállítást, de a kesernyés, testes ízű felsőerjesztésű ale gyorsan népszerű lett az egész világon.
Cseh komlóval, szenvedéllyel főzve, minőségi összetevőkből. A világ első számú prágai söre. Nagyszerű, kiegyensúlyozott íz, sörfőző mestereink ajánlásával.
A Steffl több mint 100 éves múltra tekinthet vissza: az első palackok a XX. század elején készültek a bécsi sörfőzdében. Az aranysárga színű, kellemes illatú és harmonikusan könnyed világos sör hamar meghódította a sörfogyasztókat, így a Steffl Ausztria egyik legnépszerűbb és legismertebb sörévé vált. A Steffl hazánkban közel 30 éve van jelen: az első külföldi sörök egyikeként, 1990 óta készül Magyarországon.
Több mint 600 éves belga sörfőző tapasztalat tükröződik a Stella Artois harmonikus és kiegyensúlyozott ízvilágában, melynek minden kortyát érdemes kiélvezni.
Pincészetünk alapítója Teleki Zsigmond az európai és hazai szőlőskertek megmentője, akinek innovatív gondolkodása és vidám személyisége ad inspirációt a Teleki borok megalkotásakor.
Ez a bor Villány egyik igazi képviselője, mert tartalmazza a régió fő fajtáit. Kétévig érett fahordóban. DHC Villány Védett Eredetű Classicus Vörösbor.
DHC Villány Védett Eredetű Classicus Vörösbor (Portugieser) A hagyományos villányi fajta, amelynek nagy rajongó tábora van. A mindennapok borának mondják, de nagyon különleges bort ad. A Tiffán’s Portugieser alapanyagát több dűlőben, a Jammertal-ban, Sterntal-ban, a Várerdőben és Ördögárokban szüretelik. Lágy, virágos fűszeres bor az eredmény.
Pilsner típusú sör. A Tuborg egy alsó erjesztésű világos sör, melyet lágy és friss íze, valamint gabona és virág aromája tesz különlegessé. Közepesen gazdag, élénk ízvilága mérsékelten keserű utóízzel párosul.
Kedves Vásárlónk! Borcsaládunk nevét, az Aranymetszést, mint természeti törvényt és szerkesztési elvet már a görögrómai kultúrában ismertékés alkalmazták. A tökéletes arányokat, átvitt értelemben a teljes harmóniát jelenti. A Cabernet Sauvignonnál talán sikerült megközelítenünk ezt a harmóniát, megtalálni a legjobb arányokat az illat és a testesség, a gyümölcsösség és az érettség, az alkohol és savgerinc, a fajta és a terroir között. Szeretnénk ezzel a borral bebizonyítani, hogy a Balatoni borvidéken nem csak fehér borokkal lehet csúcsminőséget elérni. Az ásványi anyagokban gazdag talaj és a tó klímakiegyenlítő hatása a vörösborok minőségére is kedvezően hat. Színe ahogy ettől a fajtától elvárható mélyvörös, illata és íze pedig először enyheanimális jelleget mutat, igazolva nevében a francia „sauvage", azaz „vad" szótő jogos használatát. A tizenkét hónapos kishordós (barrique), majd az ezt követő palackos érlelés eredményeként a bort enyhe füstösséggel kevert gyümölcsös,lekváros érzetek dominálják a bársonyosra szelídült savgerinc felett. Az ízek utolsó felvonásaként az utóízben a tannin válikuralkodóvá, és zárja hosszan elnyúlóan az előadást. Én magam késő éjszakába nyúlóan, 70%-os fekete csokoládé kíséretében szeretem kóstolgatni. Kedves egészségére! Varga Péter
Kedves Vásárlónk! Kicsit úgy érzem magam, mint a maratonfutó, aki célba ér és a győztesek gesztusával magasba emeli két kezét. Családunk régóta kacérkodik már az Egri borvidékkel. 1992. évben itt akartunk először pincészetet vásárolni, de aztán egy évvel később Badacsonyban sikerült. 2000-ben az első telepítéseink egyike 23 hektáron itt történt, most 55 hektárral rendelkezünk. 2009-ben területet vásároltunk leendő pincészetünknek, amit 2015-ben kezdtünk el építeni, 2017. évtől pedig már fahordós pincészetünk is működik, és most kezemben az első prémium bikavérünk a saját szőlőnkből, a saját pincénkből. Úgy érzem érdemes volt várni, érdemes volt kivárni ezt a bort. Bikavérünket a legjobb vörösbort adó fajtákból, Kékfrankosból, Merlotból,Cabernet Sauvignonból és Francból, és Blauburgerből házasítottuk. A nagy fahordós érlelés mellett a bor friss és gyümölcsös maradt. A fekete szeder íze, illata izgalmasan párosul a szilvalekváréval. Fogyasztását szobahőmérsékleten vörös húsokhoz vagy az étkezés csúcspontjához ajánlom. Kedves egészségére!
Három gondosan kiválasztott malátából és a gazdag aromájú, cseh Premiant komlóból készül ez a kiegyensúlyozott, kellemesen keserű és testes sör. Alkoholtartalom: 4,6%.
1 db Cseresznyepálinka 1 db Szabolcsi Almapálinkára 1 db Vilmoskörte Pálinkára 1 db Szabolcsi Szilvapálinkára 1 db Kajszibarack Pálinkára jellemző illatú és idegen íztől mentes ital. Lebegő szennyeződést nem tartalmaz.
Egy liter KOSHER SZILVAPÁLINKA 9,2 kg friss magyar szilva párlata. A Kosher jelző arra utal, hogy a pálinka az Ortodox hitközség egy vallási felügyelője által ellenőrzött és jóváhagyott technológiával és anyagok felhasználásával készült. A ma is használt kosher palackba eredetileg az izraeli Karmel-hegy környékén folyó szent vizét palackozták, amiről azt tartották, hogy a hosszú és egészséges életet titka. Magyarországon a Kosher palack 1945 körül jelent meg, ekkortól csak ilyen palackba palackozták a Koshert. Ma ez a palackforma védett.
A Mátra körbenapozott lankáin érlelődött szőlőből készült ez a zöldesfehér színű, narancsvirágra emlékeztető parfümösen intenzív illatú primőr bor. Harmonikus savtartalmának és a friss muskotály szőlőre emlékeztető ízének köszönhetően 8°Con ideális párosítása a szárnyasokból, halakból készült ételeknek.
Kristálytiszta szín és karakteres illat. Hisszük, hogy a chardonnay a leginkább alkalmas szőlőfajta a talaj és a borászat filozófiájának közvetítésére. Badacsony egy egyedülálló terület, ahol ez a világfajta különösen szép formát mutat. Ideális vadszárnyasokhoz, és hosszú, esti beszélgetésekhez.